Scriptantia

Iskolánk megalapításának célja az volt, hogy a gyerekek a mai kor elvárásainak megfelelő gondolkodásmódot elsajátíthassák. Ma már a kisgyerekek is telefonnal járnak-kelnek sokuknál nincs is otthon klasszikus számítógép mert nincs rá szükség a telefon mindent tud amire régen a számítógépeket használtuk.

Ebbe a világba engedünk betekintést, hogy felnyissunk egy ajtót, amelyben a gyerekek felfedezhetik az alkotás örömét.

Iskola

Scriptantia egy hely, egy iskola, ahol mások a szabályok, mint amiket megszokhattál. Alapelveink közé tartozik, hogy az oktatás középpontjában a gyermek áll és az ő igényei. Nincs kötött tanmenet, az alapok elsajátítása után ha új ötlet merül fel a gyerekek részéről akkor beépítjük a tananyagokba.

Nyelv

Scriptantia hivatalos nyelve a Script. Tanfolyamaink során többféle nyelvet sajátíthatsz el, melyeknek lényege, hogy rávezessen a programozáshoz szükséges gondolkodásmódra

Alkotás

Miután megtanultad a nyelvet, szabadon alkothatsz nálunk, bármit megvalósíthatsz amit megálmodtál.

Játék

Mindezt úgy, hogy játszol, mert nálunk a tanulás játék!

TANFOLYAMOK KICSIKNEK

Játék és Játék

Kisiskolás korban a gyerekek elkezdenek érdeklődni a műszaki cikkek iránt TV, tablet, telefon és számítógép.

Mi a helyes döntés tiltjuk a használatát vagy engedjük?

Mi nem kívánunk állást foglalni a kérdésben, amit nyújtunk az az, hogy megmutatjuk a gyerekeknek, hogy hogyan készíthetnek játszva kis animációkat vagy akár játékokat.

OKTATÁSI ELVEINK

Kisgyermek korban fontos, hogy a gyerekeknek meséket olvassunk ezzel is a gyerek képzelőerejét fejlesszük. A TV-ben látott mesék és filmek ezt nem pótolhatják a számítógépes játékok pedig főleg nem.

De ha a gyerekünk úgy játszik a számítógépén, hogy közben valami újat alkot, akkor már fejlesztésről beszélhetünk.

Ki ne szerette volna kedvenc játékát átalakítani? Kicsit könnyebbre vagy nehezebbre? Nálunk megteheted, mert kezdő csoportjainkban ismert játékokat készítőnk el magunk de mindig egy picit másképpen. Gyere és próbáld ki!

Óráinkon a gyerekek a tananyagban irányítottan de kissé kötetlenebbül haladhatnak, ha valaki elfárad vagy máshogy szeretné elkészíteni a játékot akkor annak semmi akadálya.

A középpontban nálunk a JÁTÉK áll!

Ebben a korban fontos hogy mindenki motiváltságát megőrizze függetlenül attól, hogy milyen ütemben halad. A bátor kísérletezés és próbálkozás fontos, megítélésünk szerint a tapasztalat útján tanulás a legfontosabb. Már az első órán fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek élményekkel térjenek haza és otthon meséljenek, arról amit órán készítettek.

És mindenekelőtt jól érezzék magukat, mert csak jó hangulatban lehet a teljesítményt fokozni.

Táborainkban és óráinkon fontos szerepet kap a közösség és a valós kapcsolatok megélése. A telefon és egyéb otthonról hozott eszközöknek a helye a táskában a játékokhoz nincs rájuk szükség.

Már kisgyermek korban szeretnénk azt a sztereotípiát eloszlatni, hogy ahogyan a gyerekek nevezik “kockulás” lehet társasági élmény is,