Akikre büszkék vagyunk (1. rész) – Az elsők…

Közös különbségek

Az utóbbi hónapokban extrém megnövekedtek a feladataink emiatt nem jutott sok idő az oldalunkra posztolni, ez részünkre egyrészt szerencse viszont mindenképpen szerettünk volna bemutatni pár történetet akikre büszkék vagyunk. Azt le szeretnénk szögezni, hogy mi mindenkire büszkék vagyunk aki hozzánk jár, mert sikert sikerre halmozva mindenki teljesíti céljait, így nagyon nehéz kiemelni közülük párat, de úgy gondolom a tavalyi év során hozzánk csatlakozott két diák bemutatása példaértékű és követendő lehet mindenki számára.

Első korrepetálós diákjaink közül Bogi és Niki bár 4 hónap eltéréssel csatlakoztak hozzánk közel ugyanolyan kiinduló helyzettel. Niki 2020 októberében keresett fel minket rettenetes jegyekkel vélhetően az első online oktatást követő év eleji dolgozatokat eredményét látva. Míg Bogi kivárt és 2021 januárban a szinte menthetetlen félévi bizonyítvány előtti pánikroham közepette. Ketten teljesen eltérő személyiség, egyéniség és háttér mégis van bennük közös mégpedig az, hogy soha nem adják fel, a legnehezebb témaköröknél is folymatosan küldték a kapott gyakorló feladatokat szászor is megoldották a példákat, addíg míg azt nem mondtam, hogy na most már értik. Mindkettejük részéről olyan maximális bizalom volt felénk, hogy vakon követték és alkalmazták a módszereinket, csinálták mindent úgy ahogy mi javasoltuk nekik.

A padlóról országos harmadik

Niki 10. osztályos tanulóként az önbizalom és bátorság teljes hiányában a “nem megy a matek“, “biztosan diszkalkuliás vagyok“, “sose ment“, “utálom” és hasonló önbizalmat egyáltalán nem növelő szavakkal érkezett, pedig a többi tantárgyból szinte kivétel nélkül négyes és ötös tanuló csak a matematika okoz problémákat. Nem tagadom nehéz döntés előtt álltam, akkoriban 2 teremmel és 5 oktatóval felosztottuk magunk között a diákokat, elveinket azóta is betartva igyekszünk a diákoknak az első benyomás alapján a legjobb tanárt megtaláni. Niki esetében ez nem volt egyszerű, az elmondások alapján nagyon nehéz felkészítésnek ígérkezett, így magam vállaltam látva benne a kihívást és gondolván innen szép nyerni.

3 hónap után már majdnem mindketten sírtunk és a félévi bukást éppen csak sikerült elkerülni. Megfordult a fejemben, hogy nem jó a módszertan és valami nem működik, fel is vetettem, hogy próbáljuk meg másik tanárral, másik nézőpontból. Ugyanis nem jönnek az eredmények, mint a többiek esetében, ő erről hallani sem akart így megerősítve egymást együtt folytattuk. Az év során megtaláltuk a közös hangot és jöttek a várva várt stabil 2-esek, év végére már a hármasok is. Nyáron szinten tartás végett 1-2 alkalommal gyakoroltunk így ősszel az idei (2021/2022) tanévet stabil hármasokkal kezdtük meg.

A történet eddig önmagában átlagosnak mondható, hacsak nem említjük azt a tényt, hogy egy olyan diák aki szívből utálja a matematikát és azokon a napokon, amikor dolgozatot írtak szinte rosszul volt az iskolába menet. Ő volt az akit hosszas kérlelés és unszolás után rá tudtam venni hogy elinduljon a Szegedi Tudományegyetem Centenáriumi pályázatán. Nagyon nagy volt az  ellenkezés hogy “én matekból???” de végül meggyőztem. Ehhez kellett a közvetlen és kötetlen légkör valamint a jó személyes kapcsolat. Az érveim, hogy ez nem csak matek, hiszen a képzőművészet – amiben ő nagyon jó – és matematika találkozása témakört szerintem pont rá szabták. Így végül beadott egy pályamunkát, amely az országos pályázaton 3. helyezést ért el!

Azóta már sem az önbizalommal sem az önértékeléssel nincsenek problémák, sőt mára már odáig jutottunk, hogy néha lemond 1-1 órát, mert ő is érzi, hogy stabil hármas és jó ütemben dolgozunk a négyesen, az út még hosszú de az előjelek jók az érettségi négyes testközelbe került!

Hogy mitől működött? Bizalom feltétel nélkül mindkét irányba, úgy és akkor gyakorolt ahogy kértem tőle, a kapott feladatokat akkor és olyan ütemben csinálta ahogy mondtam, senki nem kezelte őt rossz matekosnak elhitettük vele, hogy jó matekból, “egy kettes dolgozat nem erről árulkodik” szerinte, de fokozatosan haladtunk és a sok gyakorlás révén beérett az eredmény, amióta hozzánk jár nem írt egyes dolgozatot.

Irány az egyetem!

Bogi szintén 10.-es volt amikor az anyukájával a 113-as iroda ajtajában megjelent, bár ő picit késve január 10.-én érkezett. Vélhetően miután a téli szünetben a szülei meglátták a Kréta jegyeket. Az elmondások alapján szintén tökéletesen semmihez se ért matekból, nem is szereti, sőt ami rosszabb ő alkalmatlan is hozzá, hiszen naponta 2-3 órát tanulja és így is egyeseket ír. Továbbtanulás szerinte esélytelen a gyenge matek miatt. Végül a bukás nem következett be és bár még sok közünk nem volt hozzá végülis kettest kapott.

Akkoriban már közel teltházzal üzemeltünk nekem semmi szabad kapacitásom nem volt, de valami miatt már az első órán úgy éreztem, hogy nem adhatom másik oktatónak én szeretnék megküzdeni vele a jobb jegyekért. Tíz perc után biztos voltam benne, hogy Boginál nem matek problémák vannak, inkább az online oktatás eredménye és az órai talán nem figyelés vagy elmélkedés okozhatott lemaradást. Három óra után látszott rajta, hogy itt gyors felfelé ívelő javulás várható, amely be is következett. Ígéretett tetettem vele, hogy bár az érettségi odébb van, de ha úgy alakul és oda jutunk rá tudom venni az emelt matek érettségire. Ez azért erős kijelentés volt részemről annak ismeretében hogy emlékeim szerint 1,7-es átlagról indultunk, és ő maga se értette hiszen “épphogy kettes lettem“. Ezután fel se merült, hogy más tanárnak adjam és nagyon jól is döntöttem, hiszen a jó hangulatú órák azóta is fénypontjai a heteknek.

Év végére sajnos nem lett meg a 4-es de ígéretet kapott, hogy ha a tendencia folytatódik akkor 11 osztályban felfelé görbül a jegy. A 2022-es tanévben már egy egyszeri botlástól eltekintve nem volt rosszabb jegyünk, mint 4-es és akkor is csak pár ponton múlott.

Hogy mi kellett a sikerhez?

Bizalom erősítése, tanulási módszerek gyakorlása. Emlékszem mikor mondta, hogy “hajnalig tanul és semmire nincs ideje“, a matematika tantárgy sok energiát vett el attól amit szeret és szivesen tanul. Pár órán igazából nem is matekoztunk már hanem átbeszéltük, hogyan kellene tanulni a többi tárgyból, próbálgatuk az egyes módszereket. De leginkább az volt amikor megfordult a tendencia, hogy elhiszi magáról, hogy ő jó matekból (is). Külön öröm volt, amikor mesélte, hogy már szokott és szeret is jelentkezni, mert jó érzés, hogy nem mond hülyeséget. Volt olyan óra amikor bizonyos feladatoknál csak ő tudta a jó megoldást.

Az elmúlt közel 1,5 évben talán egyszer fodult elő, hogy nem mosolyogva, vidáman lépett be az ajtón és ez az első alkalom volt, azóta mindig örömmel és lelkesedéssel érkezik megszerette (na jó ne túlozzunk) nem utálja a matematikát. Mégis mitől sikertörténet az övé már most? Az elmúlt hetekben újra kérdeztem tőle, hogy mi a továbbtanulási terve… és bár nem emlékszem pontosan de valami olyasmit mondott, hogy “… az orvosi nem biztos hogy összejön így a gyógytorna szakra menne…“, ő aki egy éve nem rendelkezett ilyen tervekkel… és még van majdnem 1 év, hogy az orvosira is legyen esélye!

Folytatjuk....

About Author

Related posts