2020/2021-es tanév számokban

Statisztika vs. kozmetika

Minek számolni azt ami nyílvánvaló?

A 2020/2021-es tanévben döntöttünk úgy, hogy növekedésnek indulunk és kapacitást bővítünk. Bár sejthető volt, hogy nem lesz egy egyszerű év, mi mégis belevágtunk.

Online oktatás, lezárás, maszkviselés nem tette egyszerűvé sem diákjaink sem a mi életünket. Most, hogy közeledünk az év végéhez szeretnénk összefoglalni számokban, ha már matematikát is oktatunk, hogy mi hogyan láttuk az évet.

Alapvetően nincs szükségünk statisztikákra és számokra, mert diákjaink visszajelzése alapján gy gondoljuk jó munkát végzünk és mi magunk is látjuk a fejlődésükön keresztül, hogy folytatni kell. Persze sok tapasztalatot gyűjtöttünk, melyeket a jövőben saját tevékenységünk jobbá tétele érdekében fel fogunk használni.

Én első naptól kezdve nagy hangsúlyt fektettem a pontos és hiánytalan adminisztrációba. Ehhez saját fejlesztésű szoftvert használtam, mert nem akartam olyan funkciókkal bajlódni, melyeknek nagy részét nem is használnánk.

Mi volt ennek a célja?  – Bevallom őszintén az év során ez alakult. “Valamire majd használni fogjuk!” Mondtuk mindig egymásnak.

Egy valami viszont pár hét alatt kiderült, enélkül elvesztünk volna a befizetések, hiányzások és az órarend tervezésében. Nincs annál kellemetlenebb amikor egy szülő megkérdezi, hogyan állunk az órákkal és nincs rá azonnal válasz. A szülői vagy diák felületen mindenki nyomon követheti befizetéseit és a látogatott órákat.

Fél év elteltével már láttuk az adatokból, hogy az elsőre eltervezett óraszerkezet nem megfelelő, változtatni kellett megtettük! Most eményeink szerint mindenkinek átlátható és érthető. Az adatokból kiderült, hogy mely órák azok, amelyekre oda kell figyelni illetve, melyek azok amelyek a legnépszerűbbek.

Oktatóból sosem elég

azaz mi a titka az oktatóink megőrzésének?

Kezdetben azt a tanácsot kaptam, hogy előbb legyen diák majd lesz hozzá oktató. Szerencsére nem fogadtam meg és már augusztusban kiválasztottam az első 4 főt magunk mellé, így 7 fővel vághattunk neki a várva várt tömeges jelentkezéseknek, mely a vírus okozta járványnak köszönhetően sajnos elmaradt.

Ettől függetlenűl jó döntést hoztunk hiszen, mindegyik oktatónk magas minőségen oktatja a területét és nem utolsó sorban ami talán fontosabb is a diákok szeretik őket.

Mi ennek az oka? Legegyszerűbben azt mondhatnám, hogy csupán az amiben mások vagyunk, mint a versenytársaink. Mi a diákokhoz választunk oktatót és nem pedig aki épp ráér. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új beiratkozó személyisége és első benoymása alapján a számára leginkább passzoló oktatóhoz rendeljük.

Egy év tapasztalata után mondhatom a módszer bevált!

  • null

    9 oktató

    Jelenleg 9 oktató áll rendelkezésünkre ebből 5 férfi és 4 nő.

  • null

    10 tantárgy

    Jelenleg 10 különböző tantárgyból nyújtunk segítséget.

  • null

    Átlagosan 79 óra oktatónként

Diákjaink

rugalmas kapacitás tervezés a jövő

Az egyik legnehezebb feladat a diákok felkészítése, óráról órára odafigyelve aktuális problémáikra hangulatukra. Kihívást jelent, a dolgozatokra készülés, a diákjaink egyéb elfoglaltságaival való összehangolás és nem utolsó sorban oktatóink órarendjébe való illesztése. Hiszen dolgozatot nem hozzánk igazítva írnak a gyerekek, viszont mi igyekszünk az órákat úgy igazítani, hogy senki ne maradjon felkészülés nélkül, akár dolgozat előtt egy nappal is be tudunk iktatni egy-egy plusz órát.

Mindezzel erősíteni szeretnénk a törzsbázisunkat, a rendszeresen járó diákjaink előnyt élveznek az órafoglalások terén.

  • null

    2021. május 3.-ig összesen 792 megtartott óra

  • null

    59 diák

    Külön öröm, hogy nem alkalmi diákjaink voltak, hanem rendszeresen visszatérők. Az év során 59 diákunknak segítettünk felkészülni valamilyen tárgyból. Esetleg kedvtelésből látogatta valamelyik szakkörünket.

  • null

    Egy diák átlagosan 18,3 órán vett részt.

  • null

    452 matematika, 201 informatika óra

    A legnépszerűb óráink a matematika és informatika.

  • null

    63 óralátogatás a legtöbbet járó diákunk részéről

    8 diákunk járt nálunk több mint 40 órát.

  • null

    5 diák kevesebb, mint 4 órát járt.

    Összesen 5 diákunk járt nálunk kevesebb, mint 5 órát.

A tenév végével, mi nem zárunk be, óráink igény szerint folytatódnak a nyáron illetve táborokkal várjuk a régi és új diákjainkat is.

Related posts